PEKINGI IDEGEN

NYELVI EGYETEM

Japán Nyelvi Intézet

发布时间:2019-05-22

A Japán Nyelvi Intézet 1956-ban került megalapításra és 1986 óta rendelkezik a japán nyelv és irodalom szak mesterfokozat, 1993 óta pedig a doktori fokozat kibocsátásának jogával. 2008-ban az Oktatási Minisztérium a japán nyelv- és irodalomoktatás országos kiemelt képzési helyszínévé választotta, s ugyanekkor Peking város kiemelt kutatóhelyének is minősítették.

A Japán Nyelvi Intézet magas színvonalú oktatói gárdát tudhat magáénak. Jelenleg 22 főállású oktatója van, akik közül 3 professzori, 12 docensi, míg 7 adjunktusi címmel rendelkezik. Az oktatók közül 17 fő szerzett doktori titulust, 4 pedig mesterfokozatot. A Japán Nyelvi Intézet ezen felül még két állandó anyanyelvi lektort, valamint két vendégoktatót is alkalmaz.

Az Intézet minden évben 74 hallgatót vesz fel alapképzésbe, 20 hallgatót mesterképzésbe és 3-4 hallgatót pedig a doktori képzésbe.

Az alapképzésben tanulókat a teljesen kezdő és a haladó szinteken oktatják. A kezdő szinten évente két csoport indul, ide az egységes kínai érettségi vizsgát letett hallgatók jelentkezését várják. A haladó szinten egy csoport indul évente, ide az ország tartományi vagy városi szinten kiemelt idegen nyelvű iskolái által ajánlott és japán nyelvből vizsgát tett hallgatók jelentkezését várják.

A Japán Nyelvi Intézet jellemzője, hogy a képzés során nagy hangsúlyt helyez a nyelvi alapokra, a hallgatók szellemi nevelésére és az szakismeretek átadására. Különösen a képzés harmad- és negyedévében ad nagy teret a japán politika, gazdaság, társadalom, kultúra és irodalom területeihez kapcsolódó kurzusok oktatásának szakórák és szeminárium formájában. Mindezeken túl a kiemelkedően nagy tudásszomjjal rendelkező hallgatók előtt nyitva áll az a lehetőség, hogy szakpárként felvegyék az Nemzetközi Üzleti Tanulmányok Karának, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Karának vagy a Jogtudományi Kar kurzusait is.

A nemzetközi kapcsolatok tekintetében elmondható, hogy a Japán Nyelvi Intézet kölcsönös cserehallgatói és kapcsolattartási egyezményt kötött többek között a japán Waseda Egyetemmel, Kobe Egyetemmel, Okayama Egyetemmel, Gakushuin Egyetemmel, Rikkyo Egyetemmel, AoyamaGakuin Egyetemmel, KwanseiGakuin Egyetemmel, Bunkyo Egyetemmel, DaitoBunka Egyetemmel, a Nagoya Külügyi Tanulmányok Egyetemével, a NagasakiJunshin Katolikus Egyetemmel és a Kobe Shinwa Női Egyetemmel. Ezen megállapodások keretében évente 26-28 mester- és alapszakos hallgatónak nyílik lehetősége Japánban tanulni.

Kína, Beijing, Haidianqu Xi Sanhuanlu Beilu 2 hao, 100089

Copyright@BFSU.Support by ITC