A Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem 2000-ben, az Idegennyelv-oktatási Kutatóközpont alapjain és az Angol Nyelvi és Nemzetközi Tanulmányok Karának és más intézetek és tanszékek kutatói bázisára támaszkodva hozta létre a Kínai Idegennyelv-oktatási Kutatóközpontot. Az Oktatási Minisztérium még ugyanebben az évben a „bölcsészet- és társadalomtudomány általános felsőoktatási intézményen belül működő kiemelt kutatási helyszíne” minősítéssel ruházta fel.
A Központ elsősorban az idegennyelv-oktatás elméletének kutatásával illetve az idegen nyelvi és két nyelvi kontrasztív vizsgálatokkal foglalkozik. A kutatások és vizsgálatok középpontjában az idegennyelv-oktatás és tanulás, valamint a nyelvtudás felmérésének problémái állnak. A Központ főbb feladatai a következők: 1. jelentős kutatási projektek előkészítése és lefolytatása, lényeges kutatási eredmények elérése, illetve egy, a tudományos világban elismert és országos szinten kiemelt fontosságú kutatói bázis kialakítása; 2. magas színvonalú kutatók képzése és egy új tudományos kör kiépítése; 3. egy, az országos élvonalba tartozó idegennyelv-oktatási szakkönyvtár és információs központ létesítése, mely komplex módon járulhat hozzá a hazai és külföldi tudományos eszmecseréhez; 4. konzultációnyújtás a kínai idegennyelv-oktatás megújításával és fejlesztésével foglalkozómás intézmények számára.
A Központ jelenleg 13 főállású kutatót foglalkoztat. Közülük 10 fő professzori, 2 fő pedig docensi titulussal bír, minden munkatárs rendelkezik doktori címmel. Rajtuk kívül még négy hazai és külföldi vendégkutató is dolgozik a Központban, ők is mind doktori címmel rendelkeznek. A Központ mindennapjait az elmélyült tudományos munka határozza meg és már számos meghatározó kutatási eredményt mondhat magáénak. 2009 és 2015 között összesen 46 kutatási projekt lefolytatására került sor, melyek közül 12 az Országos Társadalomtudományi Alap által meghirdetett pályázat, 3 országos szinten kiemelt jelentőségű oktatási és tudományos pályázat, 11 pedig az Oktatási Minisztérium kiemelt projektje volt. A Központ tudományos munkájáért már számos alkalommal nyert el a kiemelkedő eredményekért járó tartományi szintű díjakat bölcsészet- és társadalomtudományi kategóriában. A Központ munkatársai eddig összesen 430 tanulmányt illetve szakkönyvet publikáltak. A Központ továbbá idegennyelvi-tanulmányok és alkalmazott nyelvészet szakirányokon doktori és mesterképzést is nyújt. A hároméves mester- és doktori képzésre évente kb. 20-20 hallgatót vesz fel, ezen felül posztdoktori képzésben jelenleg 5 fő tanul. A Központ tehát a hazai idegennyelv-kutatás szakembereinek fontos képzési helye.
A Kínai Idegennyelv-oktatási Kutatóközpont 3 új szervezeti egysége:
Pedagógiai Intézet
A Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem Pedagógiai Intézetét hivatalosan 2015. június 17-én alapították. Az Intézet azzal a céllal jött létre, hogy előremozdítsa az egyetem pedagógiatudományi szakágának fejlődését, hozzájáruljon a nyelvoktatás és az oktatók színvonalának emeléséhez, továbbá hogy a hazai élvonalba tartozó, valamint az egyetem szellemiségét híven képviselő, kiemelkedő nyelvtanárokat képezzen.
A Pedagógia Intézet jelenleg öt főből álló oktatói gárdája a Kínai Idegennyelv-oktatási Kutatóközpont tanáraiból áll. Mindegyikük doktori címmel rendelkezik, továbbá négy fő professzori és doktori témavezetői titulussal, egy fő pedig docensi titulussal bír.
A Pedagógia Intézet különösen az oktatói szakmai továbbképzések területén ért el örvendetes eredményeket. Már 10 éve folyamatosan megrendezi például a felsőoktatási intézmények közép-és fiatalkorú oktatóinak továbbképző programsorozatát, illetve a pekingi általános- és középiskolai angoltanárok fejlesztési programját. Az Intézet jelenleg arra törekszik, hogy munkáját a frissdiplomás oktatók képzésére is kiterjessze, és összekapcsolja azt a már oktatói tapasztalattal rendelkező tanárok továbbképzésével, egy teljes körű pedagógiai nevelési rendszer kialakítása céljából. A Pedagógiai Intézet három fő kutatási iránya a következő: nyelvtanfolyam és nyelvpedagógia, nyelvpedagógus-képzés valamint összehasonlító és nemzetközi pedagógia.
Kínai Idegen Nyelvi Vizsgaközpont
A Kínai Idegen Nyelvi Vizsgaközpont 2014. szeptember 29-én nyitotta meg kapuit. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy a hazai élvonalba tartozó és jelentős nemzetközi hatással bíró, a kínai védjegyet magán viselő idegen nyelvi szintfelmérő- és vizsgaközponttá váljék. A Központ az Oktatási Minisztérium „a bölcsészet- és társadalomtudomány általános felsőoktatási intézményen belül működő kiemelt kutatási helyszíne” minősítésével rendelkező Kínai Idegennyelv-oktatási Kutatóközpont. Nyelvvizsgáit a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem kimagasló tudományos színvonalára támaszkodva fejleszti, szabványt állítva a kínai nyelvtanulók tudásszintjének értékelésére. A nyelvvizsga és nyelvi szintfelmérés területén végzett kutatás mentén a Központ olyan nyelvvizsgatípusokat fejleszt ki, melyek mind a piaci igényeknek, mind pedig a különféle ágazatok és szakterületek igényeinek megfelelnek. A Központ non-profit tudományos és szolgáltató szervezetként működik és általános, illetve szakmai nyelvi szintfelmérő és vizsgaszolgáltatásokat nyújt az alapfoktól a felsőfokú szintig gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Országos Nyelvi Képességfejlesztő Kutatóközpont
Az Országos Nyelvi Képességfejlesztő Kutatóközpontot 2014 júliusában alapították az Országos Beszélt és Írott Nyelv Munkabizottság jóváhagyásával a Kínai Idegennyelv-oktatási Kutatóközpont Nyelvoktatás-politikai Kutatócsoportjának alapjain. A Központ az Országos Beszélt és Írott Nyelv Munkabizottsággal áll összeköttetésben és az Oktatási Minisztérium Nyelvi és Információs Hivatala és a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem közös vezetése alatt működik. A Központ alapvető feladatai, között szerepel, hogy behatóan tanulmányozza a nyelv többek között a politika és a külpolitika terén betöltött szerepét, hogy kiértékelje a hazai nyelvtudással kapcsolatos elméleteket és ezeknek az aktuális helyzettel való viszonyát, valamint hogy kutatást végezzen a nyelvtudással bíró emberi erőforrás, a különféle országos nyelvi irányelvek, a nemzetközi városok nyelvi adottságai és más nyelvtudással kapcsolatos területeken, továbbá hogy konzultációt biztosítson más szervezeteknek, és hogy a gazdasági és társadalmi fejlődést elősegítő szolgáltatásokat nyújtson.