PEKINGI IDEGEN

NYELVI EGYETEM

Pekingi Japanológiai Kutatóközpont

发布时间:2019-05-22

A Pekingi Japanológiai Kutatóközpontot 1985-ben alapították. A kínai Oktatási Minisztérium és a Japán Alapítvány útmutatásainak és támogatásának köszönhetően a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem közvetlen irányítása alatt működő központ már több mint harminc évre visszanyúló, sikerekben gazdag múlttal rendelkezik. Eddig ezernél is több kiemelkedő szakembert nevelt ki mester-, doktori illetve oktatói képzésein.

A Japanológiai Központ doktori- és mesterfokozatot adhat ki, és az Oktatási Minisztérium kiemelt képzési és kutatóhelye, Peking város kiemelt képzési helye, valamint az Oktatási Minisztérium országismereti és térségtanulmányokkal foglalkozó kutatóhelye címeket viseli. A Központ oktatói és hivatali személyzetének teljes létszáma jelenleg 26 fő, közülük 9 fő professzori, 3 fő docensi, 2 fő pedig adjunktusi címmel bír. A kutatói tevékenység hat szakiránya a következő: japán nyelv, japán nyelvoktatás, japán irodalom, japán kultúra, japán társadalom és japán gazdaság. A mesterképzésben pillanatnyilag 109 fő vesz részt, a két fokozattal járó képzésen egy japán vendéghallgató tanul, a doktoranduszok száma 47 fő, további 1 fő posztdoktori képzést folytat, 2 fő vendégkutatóként tevékenykedik és 1 fő pedig oktatói továbbképzésben részesül.

A Japanológiai Központ a képzések során a japán–kínai együttműködésen alapuló közös oktatás módszerét alkalmazza. A Japán Alapítvány minden évben neves japán kutatókat és professzorokat delegál a Központba tömbösített előadások megtartására. A Központ továbbá a vendégprofesszori intézménnyel is él, s ennek keretében a hazai élvonalbeli kutatókat hívja meg előadóként.

A Központ eddig a japán Kobe Egyetemmel és az Okayama Egyetemmel írt alá két fokozattal járó közös mesterképzési egyezményt. Ezen felül még összesen 23 egyetem és kutatóintézet, köztük a Tokió Egyetem, az Ochanomizu Egyetem, a Waseda Egyetem, a Japán Nyelv és Nyelvészet Nemzeti Intézete, a Nemzeti Irodalomkutatás Szakkönyvtára, a Mie Egyetem, a Nagoya Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme és a Shinshu Egyetem együttműködő partnere.

A Japanológiai Központ könyvtárának gyűjteménye körülbelül 170 ezer kötetből áll, s ezzel mind mennyiségben, mind pedig minőségben az ország egyetemi könyvtárainak élén foglal helyet.

Kína, Beijing, Haidianqu Xi Sanhuanlu Beilu 2 hao, 100089

Copyright@BFSU.Support by ITC