A Komparatív Civilizációk és Interkulturális Kommunikáció BFSU Akadémia megnyitása

December 6-án délelőtt került sor a Komparatív Civilizációk és Interkulturális Kommunikáció BFSU Akadémia hivatalos megnyitójára az egyetemen. Az emléktávlát Teng Wensheng, a Nemzetközi Kofuciánus Szövetség elnöke, Zhang Donggang, az Oktatási Minisztérium Társadalomtudományi Osztályának főigazgatója, Han Zhen, a BFSU Egyetemi Tanácsának elnöke és Peng Long rector úr közösen leplezték le.

Az Akadémiát azért alapították, hogy segítse a BFSU kínai nyelv-, történelem-, vallási- és bölcsészettudományi karainak fejlődését, és elősegítse a BFSU első osztályú karokkal működő első osztályú egyetemmé válását. Az Akadémia, követve a különböző kultúrák közötti kölcsönös tanulás elvét, kihasználja majd a BFSU többnyelvű szakértelmét, és interkulturális és interdiszciplináris megközelítéseket alkalmaz majd a civilizációs, történelem-, vallás- és bölcsészettudományi tanulmányok során, a világ civilizációinak különbözőségének, valamint a kínai civilizáció globális jelentőségének kutatása érdekében.

Az Akadémia tiszteletbeli elnöke Zhang Qizhi, az Észak-Nyugati Egyetem volt rektora lesz, az akadémiai bizottság elnöki posztját Han Zhen, a BFSU Egyetemi Tanácsának elnőke, az irányító bizottság elnöki posztját Peng Long rector úr, az Akadémia elnöki posztját pedig Zhang 北京外国语大学比较文明与人文交流高等研究院成立大会配图Xiping tölti be.

Kína, Beijing, Haidianqu Xi Sanhuanlu Beilu 2 hao, 100089

Nemzetközi kapcsolatok és együttműködés csoport
Külföldi diákok irodája
Konfuciusz Intézet Munkacsoport
Egyetemi Iroda